2016. november 10. 15:42 - Attila Kovács Supras

Milyen kesztyűt vásároljak?

Kesztyű útmutató az edzésekhez.

A ketrecharcos.hu-tól kaptam egy felkérést, hogy kicsit tisztába tegyük az edzéshez szükséges felszerelések fogalmát. Egy elég alap dolog, a kesztyű lesz most terítéken, mégis lehet meg fogsz lepődni menny szempontot, veszünk figyelembe.

Az első kérdés, mekkora kesztyűt vegyek? Nagy általánosságban, 10-20 oz, azaz unciáig találsz majd kesztyűket. Itthon a legtöbb boltban a 16-osnál nagyobbat viszonylag ritkán találni.

Először is tegyük, tisztába a fogalmaz, az uncia a kesztyű súlyát határozza meg 10 uncia = 283 gramm.

10 és 12 unciás kesztyűk.

Alapvetően a 10 uncia súlyú kesztyűk a verseny kesztyűk. A versenyen használják ezt a méretet, illetve az amatőröknél pl. az ökölvívásban, mióta nincsen fejvédő, gyakran előfordul a 12 unciás kesztyű is.

14-16 unciás kesztyűk.

Ezek már edző kesztyűk, mivel a súlyuk nagyobb, ezért általában a tömés is nagyobb, hiszen a formája megegyezik a kisebb súlyú testvéreivel. Ezeket a méretű kesztyűket, általában 65-80kg testsúlyig javasolják. Hangsúlyosabb ütéseket lehet indítani sparringnál, illetve könnyebb bennük védekezni is.

18-20 unciás kesztyűk.

Ezeket a méreteket, 80kg felett szoktuk ajánlani, profi sportolóknál, már kisebb súlyban is legalább 18-as kesztyűkben edzenek.

Minél nagyobb súlyú kesztyűt használsz az edzésen, annál kevesebb bajod lehet a sparringok során. Félre értés ne essen, egy 20-as kesztyűben, ugyanúgy le lehet ütni valakit, mint egy 10-esben, azonban a sérülések esélye sokkal kisebb!

Létezik még 8 unciás kesztyű is, melyet általában 56kg-ig használnak a profi sportokban, illetve gyerekekre szokták ráadni, mint edző kesztyűt.

Ha pl. zsákos edzésre jársz, bőven elég egy 10 unciás kesztyűt venned, hiszen sparring kimarad az edzésmunkádból.

Mielőtt kesztyűt vásárolsz, előtte mindenképpen egyeztess az edződdel, valamint vedd figyelembe a testsúlyodat, így elkerülhetsz egy esetlegesen több tízezer forintos rossz vásárlást.

 

Bőr, vagy műbőr?

Manapság már vannak, nagyon jó minőségű műbőrök is. Mégis, ha megteheted, akkor mindig inkább a jó minőségű bőrkesztyűt válaszd! Igazi marhabőr kesztyűket is lehet már vásárolni 10 ezer forintos nagyságrendtől.

Tépőzáras vagy fűzős kesztyű?

Nagy általánosságban a tépőzáras kesztyűk terjedtek el, főleg a hobbisták és amatőr sportolók körében. Ha egyszer azonban kipróbálsz egy fűzős kesztyűk, sosem felejted el azt az érzése, amit biztosít. Szabadabb mozgású csukló, mégis jobb tartás. Félre értés ne essék, egy jó tépőzáras kesztyű is remek edzésminőséget biztosít. Ha az edzésen sokszor le és felveszitek a kesztyűt, akkor célszerű egy tépőzárast használni. Ha sparringoltok végig, illetve az edzés során nem szükséges levenned a kesztyűt akkor nyugodtan használj fűzőset! Fontos szempont, a fűzős kesztyűhöz, mindig szükséged lesz egy segítőre (az edződ) aki beköti a kesztyűd!

MMA kesztyűk

A legtöbb hibát általában itt követik el a sportolók. Amikor lemész egy kevert edzésre, aminek része az MMA küzdelem is akkor igazából semmire nem jó a verseny kesztyűd. MMA kesztyűknél általában kettő méretet különböztetünk meg a 4 unciás profi verseny kesztyűt és az úgynevezett amatőr/sparring kesztyűt, ami 7 unciás. 4 unciás kesztyűben, edzőküzdelmet, nincsen túl sok értelme lefolytatni, hiszen nagyon sérülés veszélyes. A legnagyobb butaság, amit elkövethetsz, az, hogy egy ilyen kesztyűvel állítasz be az edzésre.

Itt is él a bőr és a műbőr közötti különbség, azonban bár léteznek fűzős MMA kesztyűk, nem igazán elterjedtek.

Jó minőségű és silányabb minőségű kesztyűk.

Itt vagy a varrás minősége lehet a döntő, vagy pedig a tömésé. Vannak nagyon vékony tömésű kesztyűk, mind a két fajtából, melyeket semmiképpen nem ajánlanék. Az amatőr MMA kesztyűknél pedig vannak a puha tömésűek, melyek nemes egyszerűséggel elcsúsznak a bütykök elől. A bokszkesztyűknél, alapvetően két fajta van, a „puncher” mely egy kemény tömésű kesztyű. Mint a neve is mutatja, főleg a verekedő bunyósoknál felel meg. pl. Cleto Reyes, valamint vannak a biztonsági kesztyűk, melyeknek a szivacsa, valamint a bütyköknél a párnázása „padding” a vastagabb. pl. Grant.

A két fentebb említett márka, tengeren túli, mégis ezek azok, amelyek feketén, fehéren képviselik a safety, illetve a puncher kesztyűket. A többi gyártó általában ezeket „másolja”.

Színben, mintában, márkában a határ a csillagos ég. Árban is 10 ezer forinttól, akár 100 ezer forintig is találhatunk egyedi készítésű kesztyűket.

 

Vásárlás előtt, mindenképpen javasolnám, hogy látogassátok meg a www.ketrecharcos.hu weboldalát, valamint fáradjatok be a boltba, hogy a szakképzett eladók segíteni tudjanak!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fightpromoter.blog.hu/api/trackback/id/tr8211948383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.